Menü Bezárás

Budapest, Budapest, te csodás – Budapest IPA

Budapest, Budapest, te csodás - Budapest IPA

Kívül-belül prémium érzés. Tud-e érvényesülni egy magasabbra pozicionált IPA a Soproni és a Dreher termékei mellett?




A Budapest sörrel nem ez az első találkozásom. Még a kezdet kezdetén kóstoltam az első, -ha jól emlékszem- piros címkés, sima világos sörüket.

Az üveges 0.33-as kiadás kifejezetten jó volt, viszont később belefutottam csapon is egy budapesti Oktoberfesten. Az utóbbi rettenetesen édes volt. Mondhatni ég és föld volt a két verzió, pedig ugyanaz a sör volt. Elvileg, gyakorlatilag biztos, hogy nem.

Egy termék alapján nem szabad megítélni egy teljes főzdét, így már régóta érett bennem a gondolat, hogy nagyító alá vegyünk pár év után egy újabb Budapest terméket.

A Budapest Parkban rendre találni csapon is a főzde termékeit, szerintem jó választás lehet bármelyik egy egész estés bulizásra is. A pár évvel ezelőtti negatív tapasztalathoz képest, a korrektség kedvéért megemlíteném, hogy ez esetben már nincs nagy differencia a dobozos (azaz bolti) és a csapolt verzió között.

A külleme telitalálat ennek a sörnek. A stilizált Szabadság-szobor, a Budapest logó a Dunával, és a a hullámos alapminta – ami szintén a Dunára utal(hat) – pazar választás. Nagy pacsi a kreatívoknak, mert az arculat eladja a terméket.

Nagyon illik a sörre ez a mottó, ami a dobozon is ott virít. Nem tudom egyértelműen eldönteni, hogy ízre ez egy visszafogottan keserű IPA, vagy egy kevésbé malátás APA. Elsőre a Soproni APA jutott eszembe, de annál sokkal kifinomultabb/tisztább az íze.

A kevésbé kesernyés íze miatt valószínűleg nagyobb rétegnek fog ízleni ez a sör. A merev IPA fanok egész biztosan keveslik majd a keserűséget, de ez legyen az ő bajuk. A végeredmény -szerintem- egy, az átlag fogyasztó számára picit különleges, de még fogyasztható, kellemes sör.

A 15B° kifejezetten magas, ennek ellenére nem kellemetlenül testes, jól fogyasztható sörrel van dolgunk. Bár a 6%-os alkohol tartalom óvatosságra int.

Én viszonylag drágán futottam bele – ezért a szigorú osztályzat – , de érdemes figyelni a Lidl-ben az akciókat, mert 450-500 Ft körül már egész jó vételnek mondható.

Bár más ligában játszik, már csak az ára miatt is, de kikerülhetetlen a kérdés, hogy a két -már említett- nagyobb gyártó olcsó “craft jellegű” termékei mellett mennyire tud majd érvényesülni ez a sör. A kiszerelés és az árkategória miatt nekem picit az az érzésem, hogy ezt a terméket valahol a top magyar IPA-k és az említett két gyártó termékei közé érdemes sorolni. Lehet ez egy arany középút, ha minőségi sört keresünk, de hajlandóak vagyunk picit többet áldozni rá.

  • Kiszerelés: dobozos/0.5l
  • Alkohol: 6%
  • Fő összetevők: árpamaláta, komló, élesztő
  • Fajta: IPA
  • Lelőhelyek: Lidl, Spar
  • Ár: 599 Ft
  • Pontszám: 7/10 (Az ár miatt, nem 8.)