Menü Bezárás

Konrad Spytihněv – fejedelmi cseh erős sör

Konrad Spytihnev - fejedelmi cseh erős sör

Nehéz fiúk társaságában a Konrad. Hat százalék, magas szárazanyagtartalom, hidegkomlózás. Ez nem egy nyári ivósör.


Silné pivo, strong beer azaz erős sör. Valamiért rögtön az Argus ugrik be erről a kifejezésről, ami egyfelől jelzi a Lild marketingeseinek kiváló munkáját, másfelől jelzi, hogy van még hova fejlődnünk!



Némi történelem óra mielőtt rátérnénk a lényegre.

A Přemysl-ház címere (Forrás: Wikipedia)

Nevét II. Spytihněv cseh fejedelemről kapta. Az uralkodónak négy testvére volt: Jaromír, I. Otto herceg, II. Vratiszláv cseh király és I. Konrád herceg. Édesapja I. Bretiszláv volt, akinek nem kisebb terve volt, mint hogy megteremtsen egy nagy nyugati szláv országot. III. Henrik német-római császár és a környékbeli országok, mint például Magyarország és Lengyelország is, ezt azonban egészen másképp gondolták így 1041-ben Regensburgban kénytelen volt hűbéri esküt tenni a cseh uralkodó. II. Spytihněv uralkodása vallási, és ebből fakadóan családi ellentétektől is jelentősen terhelt volt. Halála után a következő cseh fejedelem II. Vratiszláv lett, aki 1086. január 15-én Csehország királyává koronáztatta magát.

Konrad Spytihnev - fejedelmi cseh erős sör
Az uralkodóház stilizált címere központi szerepet kapott a csomagoláson, utalva a név eredetére.

A Konrad söröket Vratislavice nad Nisou-ban főzik, ez Liberec egyik külvárosa. Apró érdekesség, hogy itt született a híres autótervező, Ferdinand Porsche is.

Furcsa és nehéz típus a világos erős sör. Nehéz úgy megcsinálni, hogy az ízéről ne az úgynevezett búvárkoktél ugorjon be elsőként, ha belekóstol az egyszerű sörfogyasztó honpolgár.

A nagy mennyiségű és/vagy erőteljes ízű komló sokat segít azon, hogy ízében ne csak az alkohol domináljon. A Konrad Spytihněv is leginkább a komlósságával operál. (Leegyszerűsítve kicsit olyan, mint egy erősebb Pilsner Urquell.)

A gyártó leírása szerint ezt az erősen komlós jelleget, nem a komlókivonatok utólagos használatával érik el (bár használnak azt is), hanem azzal, hogy a Žatecký (másnéven Saaz) fajtájú komló tobozait legalább egy hónapig benne hagyják a hordóban.

A Saaz az egyike a 4 eredeti nemes komlónak, amiből egyértelműen következik, hogy számtalan más komló “alapjául” szolgált. 1952-ben jegyezték be és azóta töretlen a sikere, amit egyesek szerint kellemes komlós aromájának köszönhet. A legnagyobb sörgyárak is nagy mennyiségben használják, mint például a Stella Artois és számtalan cseh sörfőzde, aki a Zatec-i komlóra esküszik. Nyersen fűszeres, fás aromái vannak, mint például a tárkony, levendula, cédrus és füstölt szalonna. (Forrás: Sörtéka, http://sorteka.hu/termek/saaz/)

Jellemzően alkoholos illatát nem tudja teljes mértékben levetkőzni, ami kicsit ront az összképen, de mindenképp ajánlott termék azoknak, akik szeretik a klasszikus, autentikus és erősebb cseh söröket.

  • Kiszerelés: dobozos/0.5l
  • Alkohol: 6.0%
  • Fő összetevők: árpa- és búzamaláta, komló, komlókivonat, sörélesztő
  • Fajta: cseh hidegkomlózott erős sör
  • Lelőhely: Auchan
  • Ár: 359 Ft
  • Pontszám: 8/10