Menü Bezárás

Kozel Dark – közép utas cseh barnasör

Kozel Dark – közép utas cseh barnasör

Kiindulópont a Kozel történelmében.


Legutóbb a félbarna alkoholmentes Kozel-nél hagytuk abba, ezúttal egy fokkal erősebbre kapcsolunk.



Ami kimaradt az előző irományban a Kozel ismertetéséből az a származási hely. Magyarországon a Dreher forgalmazza a márkát, de a gyártás Szlovákiában történik a Plzeňský Prazdroj Slovensko as. Velký Sariš-ban található főzdéjében.

Velký Sariš (Nagysáros): bár a település a mai Szlovákia területén fekszik és a megismert adatok szerint a magyar nyelvű lakosság aránya is elenyésző, azért érdemes megemlíteni a település magyar vonatkozásait. 1217-ben „Sarus” néven említik először. Neve a magyar sár főnévből származik, egyúttal az egykori vármegye névadója. Sáros vára valószínűleg már 13. századi első említése előtt is állt. II. Béla egyik lányát a várkápolnában temettette el. 1312-ben Károly Róbert megostromolta, majd 1315 újéve körül Ákos Mikcs ismét elfoglalta a lázadó Tarkői Henrik ispántól. 1440-től 1461-ig Giskra serege szállta meg, míg Mátyás visszafoglalta tőlük. 1537 szeptemberében Fels, I. Ferdinánd vezére két hónapi ostrommal tudta elfoglalni. Helyreállították, de jelentősége fokozatosan megszűnt. A Rákócziak a Várhegy alatt 1613-ban emeltek várkastélyt. A várat 1687-ben Székely Márton – Thököly kapitánya – felgyújtotta, nehogy a császáriak kezébe kerüljön, azóta rom. 1701. április 18-án innen hurcolták fogságba a császáriak Rákóczi Ferencet. (Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Nagys%C3%A1ros).

Kitöltés után gyorsan eladja magát ez a cseh barna sör, de az első pár kortynál jön a felismerés.

Az átlagosnál minimálisan rutinosabb – ne talántán műveltebb – fogyasztó prekoncepciója nagyjából a következő egy barna sör esetében: legyen kicsit kávés, száraz (kesernyés) íze némi gyümölcsös édeséggel vegyítve. Grátisz nem baj, ha ezek a jegyek az illatában is az átlagosnál erőteljesebben jelentkeznek.

Igaz az élelmesebb szemlélő már a kézbevételkor meglesi az alkoholtartalmát, amiből azért be lehet lőni az irányt, hogy mire számítsunk. Ne szépítsünk a 3,8% nem sok jóval kecsegtet.

Nem túl meglepő módon karakteres íz, általában akkor lesz, ha belekerül a megfelelő mennyiségű és minőségű alapanyag a főzetbe. Egy barna sörnél még csak azzal sem igazán lehet védekezni, hogy “jó, majd az aroma komló elintézi a piszkos munkát”.

“A Kozel Dark első ránézésre nem tűnik testesnek, de nem is ebben rejlik az ereje. Ez a könnyed, dark lager meg fog lepni téged selymességével, egyedi színével és karamellás ízjegyével, amelyeket négyféle maláta hozzáadásával érünk el.” (Forrás: https://www.kozelbeer.hu/#soreink/dark)

Ha összevetjük a prekoncepciónkat és a gyártó véleményét akkor egy picit más megvilágításba kerül, hogy ebben az esetben nehéz “íz orgiáról” beszélni. (Nyomokban van azért némi gyümölcsös, édeskés íz, még talán némi kesernyésség is felfedezhető, de ennyi.) Kíméletesebben fogalmazva mondhatnánk, hogy lágy, visszafogott, stb., mi inkább élnék vizes, kissé erőtlen jelzőkkel. (Oké-oké ez a gyártó szerint sem egy kifejezetten erős karakteres barna sör.)

  • Kiszerelés: dobozos/0.5l
  • Alkohol: 3.8%
  • Fő összetevők: víz, árpamaláta (négyféle maláta), komló és komlókivonat, cukor
  • Fajta: dark lager
  • Lelőhely: Spar
  • Ár: 329 Ft
  • Pontszám: 5/10

Ajánlott cikkek